Beau megérkezett, Jai pedig elment. A kanapén ültünk.
- Megint kettesben. - nézett rám mosolyogva. Nem tudtam ezzel mire céloz, de hamar rá vezetett. Közelebb húzott magához, majd megcsókolt. A csókja is épp olyan volt mint Ő maga. Fagyos, de tetszett. Megfogta a pólóm szélét és lassan felhúzta, majd 2 csók között levette rólam. Hátra döntött, majd a saját pólóját is levette. Fölém hajolt, de ekkor egy cetli esett ki a zsebéből. Kezembe vettem, és a tartalmát olvasva könnyek szöktek szemembe.
"Itt a következő áldozat, minél előbb végezz vele." Alatta pedig a nevem, a lakcímem és egy kép rólam.
- Ezt nem hiszem el! Nem is segíteni akarsz, csak kihasználsz, aztán meg kinyírsz. - Pattantam fel.
- Nem... Daniela ezt nem érted. Nem foglak bántani. - próbált mentegetőzni, de hogy is bízhattam volna benne. Hisz kiderült róla hogy egy gyilkos.
Szörnyű érzés volt, amikor tudatosult bennem hogy egy gyilkossal állok szemben. Ideges voltam, a gyomrom egy csomóban volt, de nem maradhattam ott tovább. Visszavettem a pólómat és felmentem a pulcsimért. Ez volt az egyetlen holmim ebben a házban. Beau közben végig magyarázkodott, de nem figyeltem rá. Csak azon járt az agyam hogy minél hamarabb lelépjek. Kirohantam a bejárati ajtón és becsaptam magam mögött. Kint esett az eső, gyorsan elindultam a városba, hátha találok egy helyet ahol meghúzhatom magam. Ahogy sétáltam, egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögött. Először nem nagyon zavart, gondoltam csak egy járókelő, ám később még mindig hallottam. Nagyon megrémültem. A történtek után nem is csoda, hogy ennyire megijedtem. Nem mertem hátra fordulni. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, de éreztem hogy még mindig követnek. Végül már futni akartam, de ekkor valaki hátulról megragadott, befogta a számat, majd betuszkolt egy kocsiba. Nem egészen voltam magamnál. Nem tudtam mi történik.
*Beau*
Miután Daniela csak úgy elrohant idegesen mászkáltam fel-le a lakásban. Nem akartam hogy bármi baja legyen. Azt nem tudtam volna elviselni. Nem csak hogy én nem tudtam megölni, de másnak sem engedhettem. Rá kellett ébrednem hogy érzek iránta valamit. Egyszerűen tehetetlen voltam. Akárhogy törtem a fejem, semmilyen megoldás nem jutott eszembe.
Egyszer csak megcsörrent a telefon. Felvettem, Rocky pedig azonnal leordította a fejem.
- Mostmár mindent nekem kell megcsinálni helyetted!? De már ne fáradj. Velem van a csaj majd én végzek vele, ha neked nem ment.
- Rocky várj! Ne csinálj semmit amíg oda nem érek. Hol vagytok?
- A régi raktárban. De igyekezz! Ha 10 percen belül nem leszel itt, lőttek a csajnak.
Azonnal a kocsikulcsért nyúltam és indultam. A raktár épület kocsival is negyedóra volt a házamtól, szóval nagyon kellett sietnem. Már az sem érdekelt, hogy nyitva hagytam a bejárati ajtót, csak Danielának ne essen baja.
*Daniela*
Mire magamhoz tértem és felfogtam mi is történik, egy székhez voltam kötözve, és egy férfi pisztollyal a kezében állt velem szemben. Tetőtől talpig feketében volt. Teljesen kétségbe voltam esve. Körül néztem. Egy poros, koszos raktár féle helyen voltam. Mindenhol dobozok hevertek. Sötét volt, csak néhány lámpa világított. A tető pedig beázott, alig egy méterre tőlem hatalmas pocsolya terült el a padlón, a mennyezetről csöpögött a víz. Az ablakok közül is jó néhány kitört, és a szél befújt, ijesztő hangokat hallatva. A látványba is beleremegtem. Hideg volt, és tiszta víz voltam. Fáztam. A feketeruhás férfi lerakta a telefont, amin addig beszélt, majd felém fordult.
- Imádkozz, hogy a lovagod 10 peren belül ideérjen, vagy soha többet nem látod.
Nem értettem miről beszél. Milyen lovag? És miért nem láthatom? Aztán hirtelen eszembe jutott Beau, és minden világossá vált. Ha Ő nem ér ide hamarosan, akkor ez az ember végez velem. Szinte már éreztem hogy meg fogok halni.
Próbáltam szabadulni, de minden hiába. Már egy jó ideje csak ültem és vártam, amikor a férfi lassan felemelte a pisztolyt, és rám célzott, majd elkezdett visssza számolni tíztől. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nagyot nyeltem, majd becsuktam a szemem. Tíz másodperc maradt az életemből, mely már lepergett előttem. Már az ájulás szélén álltam, és a fejemben a gondolatok viharként tomboltak, de hallottam azta mély hangot:
- Öt... Négy... Három... - ekkor valami zajra lettem figyelmes..
- Neeee!! - Hallottam Beau hangját, de a szememet még mindig nem nyitottam ki.
- Már késő! - mondta a férfi aki már készült meghúzni a ravaszt.
Annyira gyorsan történtek a dolgok hogy időm sem volt felfogni. Egyszer csak hallottam egy nagy dörrenést, de semmit nem éreztem. Lassan kinyitottam a szemem, és megpillantottam a földön Beau-t. Elém ugrott, így őt találta el a golyó. A vállából ömlött a vér. Szörnyű látvány volt. Nem akartam hogy meghaljon. Kapkodni kezdtem a levegőt, teljesen pánikba estem. Végre sikerült kioldozni a kötést a kezemen..
- Beau, nem halhatsz meg.. suttogtam könnyes szemekkel. Megpróbáltam összeszedni magam, kivettem Beau zsebéből a telefonját, és hívtam a mentőket. Végig Beaura figyeltem, de amikor meghallottam a mentőkocsi hangját felnéztem, de ekkor a fegyveres fickó már sehol sem volt.
*a kórházban*
Sokkos állapotban ültem a kórház folyosóján, és vártam hogy az orvosok hírt hozzanak Beau-ról. Élet mentő műtétet kellett végre hajtani nála. Nem veszíthetem el Őt. Rajta kívül mást nem ismerek. Csak ő maradt nekem. A régi életembe nem térhettem vissza. Egy zsebkendőt szorongattam a kezemben amikor az orvos kilépett a műtőből. Arckifejezése komoly volt. Megrémített.
- Megint kettesben. - nézett rám mosolyogva. Nem tudtam ezzel mire céloz, de hamar rá vezetett. Közelebb húzott magához, majd megcsókolt. A csókja is épp olyan volt mint Ő maga. Fagyos, de tetszett. Megfogta a pólóm szélét és lassan felhúzta, majd 2 csók között levette rólam. Hátra döntött, majd a saját pólóját is levette. Fölém hajolt, de ekkor egy cetli esett ki a zsebéből. Kezembe vettem, és a tartalmát olvasva könnyek szöktek szemembe.
"Itt a következő áldozat, minél előbb végezz vele." Alatta pedig a nevem, a lakcímem és egy kép rólam.
- Ezt nem hiszem el! Nem is segíteni akarsz, csak kihasználsz, aztán meg kinyírsz. - Pattantam fel.
- Nem... Daniela ezt nem érted. Nem foglak bántani. - próbált mentegetőzni, de hogy is bízhattam volna benne. Hisz kiderült róla hogy egy gyilkos.
Szörnyű érzés volt, amikor tudatosult bennem hogy egy gyilkossal állok szemben. Ideges voltam, a gyomrom egy csomóban volt, de nem maradhattam ott tovább. Visszavettem a pólómat és felmentem a pulcsimért. Ez volt az egyetlen holmim ebben a házban. Beau közben végig magyarázkodott, de nem figyeltem rá. Csak azon járt az agyam hogy minél hamarabb lelépjek. Kirohantam a bejárati ajtón és becsaptam magam mögött. Kint esett az eső, gyorsan elindultam a városba, hátha találok egy helyet ahol meghúzhatom magam. Ahogy sétáltam, egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögött. Először nem nagyon zavart, gondoltam csak egy járókelő, ám később még mindig hallottam. Nagyon megrémültem. A történtek után nem is csoda, hogy ennyire megijedtem. Nem mertem hátra fordulni. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, de éreztem hogy még mindig követnek. Végül már futni akartam, de ekkor valaki hátulról megragadott, befogta a számat, majd betuszkolt egy kocsiba. Nem egészen voltam magamnál. Nem tudtam mi történik.
*Beau*
Miután Daniela csak úgy elrohant idegesen mászkáltam fel-le a lakásban. Nem akartam hogy bármi baja legyen. Azt nem tudtam volna elviselni. Nem csak hogy én nem tudtam megölni, de másnak sem engedhettem. Rá kellett ébrednem hogy érzek iránta valamit. Egyszerűen tehetetlen voltam. Akárhogy törtem a fejem, semmilyen megoldás nem jutott eszembe.
Egyszer csak megcsörrent a telefon. Felvettem, Rocky pedig azonnal leordította a fejem.
- Mostmár mindent nekem kell megcsinálni helyetted!? De már ne fáradj. Velem van a csaj majd én végzek vele, ha neked nem ment.
- Rocky várj! Ne csinálj semmit amíg oda nem érek. Hol vagytok?
- A régi raktárban. De igyekezz! Ha 10 percen belül nem leszel itt, lőttek a csajnak.
Azonnal a kocsikulcsért nyúltam és indultam. A raktár épület kocsival is negyedóra volt a házamtól, szóval nagyon kellett sietnem. Már az sem érdekelt, hogy nyitva hagytam a bejárati ajtót, csak Danielának ne essen baja.
*Daniela*
Mire magamhoz tértem és felfogtam mi is történik, egy székhez voltam kötözve, és egy férfi pisztollyal a kezében állt velem szemben. Tetőtől talpig feketében volt. Teljesen kétségbe voltam esve. Körül néztem. Egy poros, koszos raktár féle helyen voltam. Mindenhol dobozok hevertek. Sötét volt, csak néhány lámpa világított. A tető pedig beázott, alig egy méterre tőlem hatalmas pocsolya terült el a padlón, a mennyezetről csöpögött a víz. Az ablakok közül is jó néhány kitört, és a szél befújt, ijesztő hangokat hallatva. A látványba is beleremegtem. Hideg volt, és tiszta víz voltam. Fáztam. A feketeruhás férfi lerakta a telefont, amin addig beszélt, majd felém fordult.
- Imádkozz, hogy a lovagod 10 peren belül ideérjen, vagy soha többet nem látod.
Nem értettem miről beszél. Milyen lovag? És miért nem láthatom? Aztán hirtelen eszembe jutott Beau, és minden világossá vált. Ha Ő nem ér ide hamarosan, akkor ez az ember végez velem. Szinte már éreztem hogy meg fogok halni.
Próbáltam szabadulni, de minden hiába. Már egy jó ideje csak ültem és vártam, amikor a férfi lassan felemelte a pisztolyt, és rám célzott, majd elkezdett visssza számolni tíztől. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nagyot nyeltem, majd becsuktam a szemem. Tíz másodperc maradt az életemből, mely már lepergett előttem. Már az ájulás szélén álltam, és a fejemben a gondolatok viharként tomboltak, de hallottam azta mély hangot:
- Öt... Négy... Három... - ekkor valami zajra lettem figyelmes..
- Neeee!! - Hallottam Beau hangját, de a szememet még mindig nem nyitottam ki.
- Már késő! - mondta a férfi aki már készült meghúzni a ravaszt.
Annyira gyorsan történtek a dolgok hogy időm sem volt felfogni. Egyszer csak hallottam egy nagy dörrenést, de semmit nem éreztem. Lassan kinyitottam a szemem, és megpillantottam a földön Beau-t. Elém ugrott, így őt találta el a golyó. A vállából ömlött a vér. Szörnyű látvány volt. Nem akartam hogy meghaljon. Kapkodni kezdtem a levegőt, teljesen pánikba estem. Végre sikerült kioldozni a kötést a kezemen..
- Beau, nem halhatsz meg.. suttogtam könnyes szemekkel. Megpróbáltam összeszedni magam, kivettem Beau zsebéből a telefonját, és hívtam a mentőket. Végig Beaura figyeltem, de amikor meghallottam a mentőkocsi hangját felnéztem, de ekkor a fegyveres fickó már sehol sem volt.
*a kórházban*
Sokkos állapotban ültem a kórház folyosóján, és vártam hogy az orvosok hírt hozzanak Beau-ról. Élet mentő műtétet kellett végre hajtani nála. Nem veszíthetem el Őt. Rajta kívül mást nem ismerek. Csak ő maradt nekem. A régi életembe nem térhettem vissza. Egy zsebkendőt szorongattam a kezemben amikor az orvos kilépett a műtőből. Arckifejezése komoly volt. Megrémített.
((Legalább 2 komi után jön kövi rész))
úr isten végre megismertem a sötét oldalad Nii :D hajráááááá siess
VálaszTörlés