1.rész

Üdv a blogon!
Úgy döntöttem, hogy nem írok bevezetőt, mindjárt az első résszel kezdem :) Ha tetszik írj kommentet, vagy/és iratkozz fel! Jó olvasást! Puszii :) 

*Daniela*
Csak álltam a szakadó esőben a könnyeim pedig patakokban folytak. Sötét volt, a lámpa fénye is csak a fák ágai mögül világított, rémisztő árnyat vetve a betonútra. Elakartam indulni haza, de nem volt erőm, és azt sem tudtam merre van a helyes irány. Aztán hirtelen valaki megragadta a csuklómat. Egy magas, sötét hajú fiú. Reszkettem. Még soha nem féltem ennyire. Próbáltam szemügyre venni az ismeretlen alakot, de a sötétben mást nem láttam, csak a kócos haját, a fekete kabátját, és a szakadt tornacipőjét. A kezemet magamhoz húztam, hogy szabaduljak a szorításából, de csak azt értem el, hogy még jobban szorítani kezdett, majd közelebb hajolt.
- Nem kell félned, én segítek neked. - suttogta.
Ne féljek? Jó vicc.. Mégis hogyan bízhatnék meg egy vadidegenben?
- Ki... Ki vagy te? - kérdeztem remegő hangon.
- Az most mindegy. Kell a segítség, vagy nem? - Őszintén szólva, tényleg segítségre lett volna szükségem, hiszen azt sem tudtam hol vagyok. De féltem. Féltem az idegentől. Végig futott az agyamon, hogy mik a lehetőségeim. Vagy rábízom magam erre a srácra, és akkor kitudja mi fog történni, vagy magamra maradok, és akkor szintén kiszámíthatatlanok a következmények. Gyorsan kellett döntenem, nem volt sok időm gondolkodni. A fiú elengedte a kezemet, és sarkon fordult.
- Gyere! - utasított.
Magam sem tudom miért, de utána mentem. Óvatosan lépkedtem a háta mögött, amíg oda nem értünk egy autóhoz. Pár lépésre a kocsitól megálltam, Ő pedig kinyitotta az ajtót, és intett hogy üljek be. A pulcsim ujját a kezemre húztam miközben nagyot sóhajtottam. Bizonytalan léptekkel odasétáltam a kocsihoz, és beültem.
Az ismeretlen srác megkerülte a kocsit, és behuppant mellém a másik oldalon.
- Egyébként Beau vagyok. - nézett rám mosolyogva.
Előkotorta a zsebéből a kocsikulcsot, majd elindította a járművet. Lassan kikanyarodtunk a parkolóból, és egy erdős részen elterülő úton haladtunk. Szótlanul meghúztam magam az ülésen és lestem ki az ablakon. Nem volt túl ismerős a környék. Nem sokkal később egy viszonylag sűrűn lakott területre értünk, és egy belvárosban lévő nagy ház előtt álltunk meg.
- Most hol vagyunk? - érdeklődtem megszeppenve.
- Ez az én házam. Itt lakom.
Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a házba. Egy rövid, sötét folyosó után hatalmas, jól megvilágitott nappaliba toppantam. Középen egy dohányzóasztal volt, körülötte pedig egy kanapé, és néhány fotel. A szoba másik végében egy kandalló díszelgett.
- Ülj csak le! Mindjárt hozok egy törölközőt.
Választ még mindig nem adtam csak csendben ledőltem a kanapéra. Jobban körülnéztem, de semmi különöset nem találtam. Egy sima, hétköznapi ház. Beau visszaért a törölközővel, és a kezembe nyomta, majd leült mellém. Mostmár tisztán láttam az arcát. Pillantása találkozott az enyémmel. Zöld szemeivel úgy nézett rám, mintha csak belém látna. Még a hideg is kirázott.
- Elárulod a neved? - dőlt hátra.
- Daniela. - válaszoltam halkan, miközben tekintetem a földre tévedt.

- Daniela. Hozok neked tiszta ruhát, aztán letusolhatsz. - Azzal felállt, és átment egy másik szobába. 

Még mindig nem nagyon tudtam felfogni hogy mi is történik velem. Továbbra is csak ott ültem egyhelyben és a földet bámultam. Nem mintha lett volna ott valami érdekes. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem hogy Beau mellettem áll. 

Én is felálltam, majd átnyújtott egy szürke pólót és egy melegítő gatyát. Első ránézésre férfi ruhadarabok voltak, valószínüleg a sajátja. 

- A fürdőszoba az emeleten van, jobbra.

- Renben, köszi. 

Lassan elindultam a lépcsőn felfele. A deszkák minden egyes léptem után recsegtek. Mikor végre felértem, nem volt nehéz megtalálnom a fürdőszobát, mert csak egyetlen ajtó volt jobb oldalt. 

Zuhanyzás után magam köré tekertem egy törölközőt és megszárítottam a hajamat. A tükör előtt állva egyre azon törtem a fejem hogy vajon ki ez a Beau és miért segít nekem? Egyáltalán tényleg segíteni akar? Felöltöztem, majd visszamentem a nappaliba. Beau épp a kandalló előtt tevékenykedett, próbált tüzet gyújtani. Végül persze sikerült neki. Leültem az egyik fotelbe, majd minden bátoságomat összeszedve megszólaltam:

- Megkérdezhetem... miért segítesz nekem? 

Becsukta a kandalló ajtaját, majd felállt és megfordult.

- Figyeltelek. Már egy jó ideje csak álltál a szakadó esőben. Gondoltam biztosan eltévedtél vagy ilyesmi. Nem akartalak magadra hagyni. - felelte összekulcsolt karokkal. 

- Hát... Köszönöm.

- De most te jössz! Áruld el mit kerestél ott egyedül. 

Nem igazán szerettem volna erről beszélni, de tartoztam neki ennyivel, azok után amit értem tett. 

Ui.: Lehet hogy kicsit rövid lett, de ígérem a többi rész hosszabb lesz ;) Legalább egy komi után jön a 2.rész ! :)