Beau könyökével a térdére támaszkodott, és várta hogy meséljek. Mély levegőt vettem mielőtt belekezdtem volna.
- Menekültem... - nyögtem ki végül. Beau szeme felcsillant.
- Menekültél? ...Az életedért?
- Nem... Az életem elől.
Mielőtt folytathattam volna megcsörrent a telefon. Beau a kezébe vette a mobilt, a kijelzőre pillantott, majd kinyomta. Nem tudom ki hívta de ezek szerint nem akart vele beszélni.
- Gyere vacsorázni. - mondta, majd megmutatta merre van a konyha.
*Beau*
Miután Daniela felajánlotta hogy segít elkészíteni a vacsorát, megkértem hogy főzzön teát. Hosszú barna haja rendezetlenül terült el vállán. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom róla levenni a szemem. Olyan félénk volt, és csendes. Észrevétlenül mögéléptem, majd lassan felemeltem a kezem, és végig simítottam a vállán. Éreztem hogy összerezzen. Próbálta leplezni, de tudtam hogy fél. Láttam rajta.
*Daniela*
Közel volt. Iszonyatosan közel. Minden egyes lélegzet vételét hallottam. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, kezem-lábam remegett. Nem tudtam mi fog történni. Nem tudtam, és ez zavart. Aztán már nem bírtam tovább várni és megfordultam. A szememet becsuktam, nem mertem kinyitni, fejemet pedig elfordítottam. A következő pillanatban már az arcomon éreztem puha ujjait. Félve ránéztem, és ekkor csodával határos módon minden félelmem elszállt. A tekintete kedvességet sugárzott. Biztonságban éreztem magam. Közelebb hajolt.
- Gyönyörű vagy.. - suttogta, szinte alig hallhatóan. Forró lehelletétől végig futott a hátamon a hideg.
Lassan ajkaink összeértek. Mintha varázslat történt volna. A félelem, a meglepődöttség és az összezavartság helyét átvette egy sokkal jobb érzés. Érintése megnyugtatott.
Még csak pár órája találkoztunk, nem is ismertem, de bármilyen furán is hangzik, úgy éreztem megbízhatok benne.
*másnap reggel*
*Beau*
Amikor reggel kimentem a konyhába Daniela már az asztalnál ült és egy újságot lapozgatott. Valószínüleg nagyon belemerült az olvasásba, mert észre sem vette hogy beléptem.
- Jó reggelt tündérke! - köszöntem oda neki.
- Ömm.. Jó reggelt. - mondta miközben összecsukta a magazint.
- Reggeliztél már?
- Nem. Még nem.
- Menj, öltözz át! A ruháid az emeleten vannak, már megszáradtak.
Daniela szó nélkül felállt és elment átöltözni.
- Ez a lány tényleg ilyen hallgatag? - tettem fel magamnak a kérdés. Megvontam a vállam és elindutam a telefonomért. Volt pár nem fogadott hívásom, mindegyik Rockytól. Tudtam mit akar, így nem sok kedvem volt vissza hívni, de muszáj volt. Nem kellett sokat várnom, a második csengés után felvette.
- Na végre! Már azt hittem eltűntél. Ha hívlak fel is kéne venni, nem?!
- Bocs, el voltam foglalva.
- Mindegy. Meg van a csaj?
- Igen... De... biztos hogy ez jó ötlet?
- Haver, beléd meg mi ütött? Jó ötlet vagy sem, meg kell tennünk. De mi van veled? Sosem voltál még ilyen bizonytalan egy munkát illetően.
- Hagyjuk.. Igazad van. Meg kell tennünk. A részleteket később megbeszéljük. - mondtam, majd kinyomtam a telefont.
Sóhajtottam egyet, majd nekidőltem az ajtónak. Rocky szavai a fejemben visszhangzottak. Nem ismertem magamra. Eddig soha nem okozott gondot egy meló sem, de valahogy úgyéreztem, hogy ezt nem vagyok képes végig csinálni. A lépcső nyikorgását hallva gyorsan összeszedtem magam.
- Készen vagy?
Daniela csak bólintott.
- Akkor induljunk!
- Jó... De, hova?
- Hát reggelizni.
*Daniela*
Egy lepukkadt helyre mentünk, ami látszólag egy régi étterem, vagy kávézó. Bár kocsmának is elment volna, ugyanis a cigifüsttől alig lehetett levegőt kapni. Leültem az egyik asztalhoz, Beau pedig odament a pultoshoz. Valószínüleg ismerte ugyanis hosszú beszélgetésbe kezdtek.
*Beau*
- Én ezt nem csinálom meg. Erre nem vagyok képes. - mondtam Rockynak.
- Ide figyelj! Vagy kinyírod a kiscsajt, vagy én teszem meg, de annak nem lesz szép vége.
- Nem tudom....
- Azt hittem profi vagy.
- Jó majd én elintézem. De most hozz valami kaját.
- Jól van. De ne feledd... minél előbb, annál jobb.
Nem tudtam mit tegyek.. Egyszerűen nem volt szívem Danielával végezni. De ha én nem teszem meg, sokkal nagyobb veszélybe kerülhet. Ha megpróbálom megvédeni, akkor a saját életemet is veszélybe sodorhatom. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Kaja után felhívtam az öcsémet hogy vigye haza Danielát. Jai gyorsan odaért. Odajött hozzánk az asztalhoz, de félre hívtam hogy négyszemközt tudjak vele beszélni.
- Kérlek vidd haza! Pár óra múlva én is megyek, addig vigyázz rá!
*Daniela*
Beau azt mondta van valami elintézni valója úgyhogy Jai fog haza vinni. Szuper.. Egy újabb idegen srácra lett bízva az életem. Legszívesebben haza mentem volna. A saját otthonomba, de ezt nem tehettem. Nem tudtam meddig leszek Beaunál, vagy hogy utána hova megyek.
Kocsiba ültünk, és a barna szemű srác vissza vitt a házba. A konyhába mentünk. Jai kinyitotta a hűtőszekrényt, és elővette a narancs levet, én pedig leültem egy székre. Aztán lassan beszélgetni kezdtünk, és már nem is tudtam elhinni hogy ők ketten tesók. Jai sokkal közvetlenebb, és kedvesebb volt.
- Menekültem... - nyögtem ki végül. Beau szeme felcsillant.
- Menekültél? ...Az életedért?
- Nem... Az életem elől.
Mielőtt folytathattam volna megcsörrent a telefon. Beau a kezébe vette a mobilt, a kijelzőre pillantott, majd kinyomta. Nem tudom ki hívta de ezek szerint nem akart vele beszélni.
- Gyere vacsorázni. - mondta, majd megmutatta merre van a konyha.
*Beau*
Miután Daniela felajánlotta hogy segít elkészíteni a vacsorát, megkértem hogy főzzön teát. Hosszú barna haja rendezetlenül terült el vállán. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom róla levenni a szemem. Olyan félénk volt, és csendes. Észrevétlenül mögéléptem, majd lassan felemeltem a kezem, és végig simítottam a vállán. Éreztem hogy összerezzen. Próbálta leplezni, de tudtam hogy fél. Láttam rajta.
*Daniela*
Közel volt. Iszonyatosan közel. Minden egyes lélegzet vételét hallottam. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, kezem-lábam remegett. Nem tudtam mi fog történni. Nem tudtam, és ez zavart. Aztán már nem bírtam tovább várni és megfordultam. A szememet becsuktam, nem mertem kinyitni, fejemet pedig elfordítottam. A következő pillanatban már az arcomon éreztem puha ujjait. Félve ránéztem, és ekkor csodával határos módon minden félelmem elszállt. A tekintete kedvességet sugárzott. Biztonságban éreztem magam. Közelebb hajolt.
- Gyönyörű vagy.. - suttogta, szinte alig hallhatóan. Forró lehelletétől végig futott a hátamon a hideg.
Lassan ajkaink összeértek. Mintha varázslat történt volna. A félelem, a meglepődöttség és az összezavartság helyét átvette egy sokkal jobb érzés. Érintése megnyugtatott.
Még csak pár órája találkoztunk, nem is ismertem, de bármilyen furán is hangzik, úgy éreztem megbízhatok benne.
*másnap reggel*
*Beau*
Amikor reggel kimentem a konyhába Daniela már az asztalnál ült és egy újságot lapozgatott. Valószínüleg nagyon belemerült az olvasásba, mert észre sem vette hogy beléptem.
- Jó reggelt tündérke! - köszöntem oda neki.
- Ömm.. Jó reggelt. - mondta miközben összecsukta a magazint.
- Reggeliztél már?
- Nem. Még nem.
- Menj, öltözz át! A ruháid az emeleten vannak, már megszáradtak.
Daniela szó nélkül felállt és elment átöltözni.
- Ez a lány tényleg ilyen hallgatag? - tettem fel magamnak a kérdés. Megvontam a vállam és elindutam a telefonomért. Volt pár nem fogadott hívásom, mindegyik Rockytól. Tudtam mit akar, így nem sok kedvem volt vissza hívni, de muszáj volt. Nem kellett sokat várnom, a második csengés után felvette.
- Na végre! Már azt hittem eltűntél. Ha hívlak fel is kéne venni, nem?!
- Bocs, el voltam foglalva.
- Mindegy. Meg van a csaj?
- Igen... De... biztos hogy ez jó ötlet?
- Haver, beléd meg mi ütött? Jó ötlet vagy sem, meg kell tennünk. De mi van veled? Sosem voltál még ilyen bizonytalan egy munkát illetően.
- Hagyjuk.. Igazad van. Meg kell tennünk. A részleteket később megbeszéljük. - mondtam, majd kinyomtam a telefont.
Sóhajtottam egyet, majd nekidőltem az ajtónak. Rocky szavai a fejemben visszhangzottak. Nem ismertem magamra. Eddig soha nem okozott gondot egy meló sem, de valahogy úgyéreztem, hogy ezt nem vagyok képes végig csinálni. A lépcső nyikorgását hallva gyorsan összeszedtem magam.
- Készen vagy?
Daniela csak bólintott.
- Akkor induljunk!
- Jó... De, hova?
- Hát reggelizni.
*Daniela*
Egy lepukkadt helyre mentünk, ami látszólag egy régi étterem, vagy kávézó. Bár kocsmának is elment volna, ugyanis a cigifüsttől alig lehetett levegőt kapni. Leültem az egyik asztalhoz, Beau pedig odament a pultoshoz. Valószínüleg ismerte ugyanis hosszú beszélgetésbe kezdtek.
*Beau*
- Én ezt nem csinálom meg. Erre nem vagyok képes. - mondtam Rockynak.
- Ide figyelj! Vagy kinyírod a kiscsajt, vagy én teszem meg, de annak nem lesz szép vége.
- Nem tudom....
- Azt hittem profi vagy.
- Jó majd én elintézem. De most hozz valami kaját.
- Jól van. De ne feledd... minél előbb, annál jobb.
Nem tudtam mit tegyek.. Egyszerűen nem volt szívem Danielával végezni. De ha én nem teszem meg, sokkal nagyobb veszélybe kerülhet. Ha megpróbálom megvédeni, akkor a saját életemet is veszélybe sodorhatom. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Kaja után felhívtam az öcsémet hogy vigye haza Danielát. Jai gyorsan odaért. Odajött hozzánk az asztalhoz, de félre hívtam hogy négyszemközt tudjak vele beszélni.
- Kérlek vidd haza! Pár óra múlva én is megyek, addig vigyázz rá!
*Daniela*
Beau azt mondta van valami elintézni valója úgyhogy Jai fog haza vinni. Szuper.. Egy újabb idegen srácra lett bízva az életem. Legszívesebben haza mentem volna. A saját otthonomba, de ezt nem tehettem. Nem tudtam meddig leszek Beaunál, vagy hogy utána hova megyek.
Kocsiba ültünk, és a barna szemű srác vissza vitt a házba. A konyhába mentünk. Jai kinyitotta a hűtőszekrényt, és elővette a narancs levet, én pedig leültem egy székre. Aztán lassan beszélgetni kezdtünk, és már nem is tudtam elhinni hogy ők ketten tesók. Jai sokkal közvetlenebb, és kedvesebb volt.
(Legalább egy komi kell a kövi részhez!!)
*------* sieeeeees nagyon jóóóó
VálaszTörlés