FOLYTATÁS (8.rész)

Szijjasztok! Itt vagyok újra! A történet folytatódik, és remélem ezután is velem lesztek! Bár ezentúl nincs komment határ, azért remélem hogy továbbra is megleptek majd egy-két komival :) Meghoztam a nyolcadik részt, ami nagyon rövid lett, de a kövezkező rész sokkal hosszabb és izgisebb lesz! Jó olvasást! x

Shor állt a küszöbömön, ostoba vigyorral az arcán. Nem tudtam hogy mit akar de nem is nagyon érdekelt. Legszivesebben azzal a lendülettel ahogy kinyitottam be is csuktam volna az ajtót. De nem tettem. Összefont karokkal vártam hogy végre kibökje mit akar.

- Nincs kedved velem reggelizni bébi? - kérdezte nyálasan, a falnak támaszkodva.

- Nincs. Úgyhogy mehetsz is. Szia! - becsuktam az ajtót és neki dőltem.
Shor viszont nem adta fel. Még vagy 10 percig kopogtatott az ajtón. Nem törődtem vele, és neki álltam készülődni.

*az orvosnál*
Teljesen lesokkoltak az orvos szavai. Hirtelen ideges lettem. A szívem a torkomban dobogott, és remegtek a kezeim.
- Hölgyem, jól van? - szólalt meg a nővér mellettem.
Nem tudtam válaszolni sem. Csak álltam, és lassan a gyomrom is egy csomóban állt. Végül nagy nehezen kipréseltem magamból néhány szót:
- Persze, semmi gond.
A kórház előtt leültem egy padra amíg a taxit vártam. Az út túloldalán egy fiatal asszony tolta maga előtt a babakocsit. Őt bámultam, miközben lassan végig simítottam a hasamon. Nem lehet hogy terhes vagyok. De az orvos megmondta. Gyereket várok. Beau gyerekét. És ő még csak nem is tud róla. Hihetetlen. Alig 2 hónapja ismertem meg Beaut most pedig kiderül hogy egy egész hónapja terhes vagyok.
A szálloda előtt megint Shor-ba ütköztem.
- Daniela, jól vagy? Olyan sápadt vagy. - fura, de mintha hangjából aggódás érződne.
- Persze, csak kicsit fáradt vagyok és gondolkodnom kell.
- Ha beszélgetni szeretnél valakivel, szívesen meghallgatlak. Ihatnánk egy kávét.
Jól tudtam hogy ez csak egy újabb próbálkozás, de figyelem elterelésre volt szükségem hogy ne gondoljak Beau-ra, így belementem. Még Shor nyálas dumáját hallgatni is jobb mint otthon tépelődni.
Persze ezt nem sokáig gondoltam így...

*Beau*
Beültem egy kávézóba ebédelni, de ekkor megláttam az egyik asztalnál Danielát, valami szőke hapsival. Nem tudtam mire gondoljak. Legelőször az villant át az agyamon hogy biztosan együtt vannak. De ezt nem akartam elhinni. Viszont, végre látthattam, gyönyörű volt, mint mindig, és jól van. A legfontosabb hogy végre tudtam, nincs baja. Muszáj volt vele beszélnem.

- Daniela, de jó hogy újra látlak, nincs semmi bajod?
- Beau, hogy ne lenne bajom, meg akartál ölni!! Aztán azt mondtad hogy megváltozol de újra megtetted! Egy szívtelen gyilkos vagy! Hagyj békén!
Daniela szavai mind igazak voltak és borzasztóan fájtak.
- Hibát követtem el de kérlek.... - ekkor Daniela táskájából kiesett egy papír. Lehajoltam érte a földre, és akaratlanul is végig futott a sorokon a szemem.
Daniela terhes??? Lehetséges hogy én vagyok az apa? Vagyis, nem. Ez biztos, hiszen ezt a pasit legfeljebb pár napja ismeri, legalábbis azok alapján amit a beszélgetésükből hallottam. Nagyot nyeltem és végül megkérdeztem:
- Ki az apa?
Daniela a földet nézve, halkan szólalt meg:
- Te.
- És.... meg akarod tartani a babát? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Nem tudom.
- Ha igen, akkor szeretnék róla gondoskodni, és rólad is.
- Nem kell. Semmi szükségem egy gyilkos segítségére.
- De én vagyok az apja, jogom van....
- Nem, neked semmihez nincs jogod, és örülj hogy még nem jelentettelek fel a rendőrségen! - emelte fel a hangját Daniela.

Haza fele a kocsiban csak Danielára tudtam gondolni és a közös gyerekünkre... Bárcsak vele lehetnék! De elcsesztem...

*Daniela*
Beau most már tudja az igazat... Tudja hogy gyereket várok tőle.. Nem akartam hogy így legyen, de nem tudtam neki hazudni. Végig gondoltam az életemet. Elszöktem otthonról, aztán eltévedtem, végül egy gyilkos mentett meg aki meg akart ölni, de még sem tette. És most ugyan attól a gyilkostól vagyok terhes... Mi legyen a babával? Mi legyen velem? Elveszettnek és magányosnak éreztem magam. Semmi mást nem akartam, csak sírni.

FONTOS!!!

Ezúttal nem új részt hoztam, hanem fontos mondandóm van. Az a helyzet, hogy neki álltam a 8. résznek, amint összejöttek a szükséges kommentek. De sajnos befejezni nem tudom. Egyszerűen nincs ihlet. Márpedig amíg nem jut eszembe valami jó ötlet sajnos nem folytatom a blogot. Nem akarok félkész, elkapkodott munkákat közzétenni. Szóval, kijelentem, hogy a blog szünetel! Előreláthatólag pár hétig, talán 1-1,5 hónap. Nagyon szépen köszönöm a feliratkozókat, és hálás vagyok a kommentekért. Nagyon jól estek a visszajelzések. Szeretnék mégegyszer mindent megköszönni, és remélem a szünet után is velem tartotok :)

Ui.: Számomra fontosak az olvasóim, nagyon szeretlek titeket, csak is miattatok írom a blogot!! Puszii: Nii <3 

7.rész

*otthon*

A kanapén ülve tévéztünk amikor Daniela odabújt hozzám. Átöleltem és egyből eszembe jutott amit tettem. Bevillantak a képek. Az öregember rémült arca, a vértócsa a földön... Megszegtem az ígéretemet. Nem szabadott volna megint ilyen munkát vállalnom. Úgyéreztem el kell mondanom Danielának. De akkor biztosan szóba se állna velem. Viszont megszólalt a lelkiismeretem, és nem bírtam magamban tartani.

*Daniela*
Beau egyszer csak elhúzódott tőlem.
- Valamit el kell mondanom. - arckifejezése komoly volt. Teljesen megrémített.
- Mit? Mit kell elmondanod? - kérdeztem idegesen.
Beau egy ideig csak a földet nézte mielőtt megszólalt. Biztosan azon kondolkodott hogyan mondja el.
- Én... Szóval...
- Bökd már ki! - Beau teljesen rám hozta a frászt.
Elfordította a fejét és halkan megszólalt:
- Megint embert öltem.
- Mi? Hogy tehetted? Azt ígérted megváltozol! - kiabáltam könnyeimmel küzködve mikozben feálltam a kanapéról.
Beau nem válaszolt, csak ült, arcát pedig tenyerébe temette.
- Beau válaszolj már! Miért tetted? - szóltam rá most már a sírógörcs közepette.
Választ még mindig nem kaptam. Itt már tényleg betelt a pohár. Összeszedtem a cuccaimat és elindultam. Beau a ház előtt utol ért, megragadta a csuklómat, és kért hogy ne menjek el. De nem tudtam maradni.
- Engedj el!
- Daniela kérlek!
- Nem Beau... Hagyj békén. - ez volt az utolsó szavam. Átszaladtam az út túl oldalára, amikor visszanéztem már nem láttam Beau-t. Elindultam, és kerestem egy szállodát ahol éjjelre meghúzhatom magam.
Csak Beau járt a fejemben. Azt hittem képes lesz megváltozni, de nagyot csalódtam benne. Ez csak egy alkalom volt ugyan de innen már nem sok kell hogy visszatérjen a régi életéhez, amiből pedig nem kértem. A csalódottság amit éreztem leírhatatlan.

*Beau*
Mindent tönkre tettem. Amikor már kezdtek helyre állni a dolgok, hirtelen minden porrá lett. Daniela elment, és lehet hogy soha többet nem látom. Megbántam amit tettem, de már késő. Daniela elvesztése ráébresztett arra, hogy valójában milyen szörnyű dolgot csináltam. Tudtam hogy új életet kell kezdenem, de nem volt hozzá elég erőm. A zuhany alatt azon gondolkodtam hogyan hozhatnám rendbe a dolgokat, de a helyzet kilátástalan volt. Nem láttam sok reményt arra hogy Daniela valaha is szóba állna velem.

*pár nappal később*
*Daniela*
Reggel ügyetlenül botladoztam lefele a szálloda lépcsőin. Nem éreztem túl jól magam. Kicsit szédültem és hányingerem volt. Egy pillanatra megálltam a lépcső közepén, és megkapaszkodtam a korlátban.  Vettem egy mély levegőt és folytattam utamat az ajtó felé. Egy hosszú, tágas és fényes folyosó vezetett az udvarig. Amikor végre kiértem belebotlottam a szálloda ideiglenes rosszfiúiba. Shor és az ő bandája az agyamra mentek az elmúlt pár napban. Shor egy magas szőke hajú beképzelt alak, aki mindig tornacipőben, és kockásingben jár. Pár haverjával a mellettem lévő szobában laknak. Mindig mindenhol ott vannak, és mindenbe, valamint mindenkibe belekötnek. Eléggé irritáló személyiségük van.
- Na már csak ti hiányoztatok. - motyogtam magamban.
- Mondtál valamit, cicám? - kérdezte Shor miközben megfogta a derekam és magához húzott. Kéken csillogó szemei durvaságot sugároztak, haja pedig egy csomóba ragadt a zselétől amit rákent. Még jobban felfordult tőle a gyomrom.
- Kopj le! - löktem el magamtól.
- Nyugi van.. Ne rinyálj! - mondta flegmán majd hátat fordított és a haverjaival együtt elmentek.
Szerencsére hamar eltűntek. Megforgattam a szemeimet miközben arra gondoltam hogy nevelhetett az anyja ekkora seggfejet.
Leültem a medence szélére, és a vizet bámultam. A  horizonton előbújó nap sugarai csillogtak a víz felszínén. Kellemes látványt nyújtott. Nagyon hiányzott Beau. Azt kívántam bárcsak mellettem lenne, de ugyanakkor nagyon haragudtam rá, és nem tudtam megbocsátani neki. Szavai a fülemben csengtek, amikor azt mondta hogy meg fog változni, hogy soha többet nem fog embert ölni. És amikor bevallotta hogy újra megtette. Felfoghatatlan volt számomra hogy miért tette. Borzasztó volt hogy az érzések kavarogtam bennem, és nem tudtam hogy jobban haragszok-e rá mint amennyire szeretem.
Gondolataimat a hirtelen jött hányinger oszlatta el. Jobbnak láttam orvoshoz menni mint munkába. Felmentem a szobámba hogy betelefonáljak a munkahelyemre. Ahogy nyúltam a telefonért hallottam hogy kopogtatnak az ajtón. Elképzelésem sem volt ki lehet az. Óvatosan odasétáltam az ajtóhoz, és lassan kinyitottam azt.

((Legalább 3 komi után jön a kövi rész))

6.rész

*1 hónappal később*
*Beau*
Próbáltam tisztességes munkát találni, már mindenhol próbálkoztam a közelben, de seholsem jött össze.
Ültem az ágyon, újsággal a kezemben és az állás hirdetéseket nézegettem. Ahogy kinéztem az ablakon és megpillantottam a fák ágait, melyről az utolsó falevelek hullottak le, eszembe jutott a régi melóm. Amikor emberi életeknek vetettem véget. Amikor még profi gyilkos voltam. Fura, de mintha hiányzott volna. Nagy volt a kísértés hogy újra belevágjak. De azt nem tehetem, akkor mi lesz Danielával?! Biztosan nem élne együtt egy gyilkossal. De végül is amiről nem tud az nem fáj neki. Felhívtam az itteni illetékest, hogy van e munka. Találkozni akart velem, így pár órával későbbre megbeszéltünk egy találkozót.
Egy sötét, sikátor szerű helyen találkoztunk. Korábban érkeztem, még senki nem volt ott. Neki dőltem a falnak, és rágyújtottam egy cigire. Épp egy hatalmas füstfelhőt fújtam ki, amikor nem messze leparkolt egy fekete kocsi. Egy fegyveres fickó szállt ki belőle, majd odajött hozzám.
- Neked kéne meló? - kérdezte mély, rekedtes hangon.
Elnyomtam a cigit, a csikket pedig a födre dobtam, majd előre léptem.
- Nekem.
- Van itt valami. Egy házat kéne kirabolni, aztán a tulajdonost kinyírni. Érdekel?
Igent bólintottam. A fickóa zsebébe nyúlt, és elővette a telefonját.
- Add meg a telefonszámod, a részleteket később megkapod SMS-ben.
Megadtam a számom, a férfi pedig elhajtott az autójával.
Zsebretett kézzel álltam a sötét utcában. Azon gondolkodtam biztosan jól döntöttem-e. Hiszen ha elkezdem, nincs kiszállás. Sokáig pedig nem titkolhatom Daniela elől. Az égre pillantottam. A nap halványan világított a gyülekező felhők mögött.
- Jobb lesz ha haza megyek mielőtt elered az eső. - sóhajtottam, majd elindultam hazafele.

*Daniela*
Reggel ébredés után az órára pillantva hatalmas kapkodásba kezdtem. Gyorsan felvettem a gatyámat ami a fotelben hevert összegyűrten, lófarokba kötöttem a hajam, és már szaladtam is a közeli étterembe. Odafele összeszedtem a gondolataimat, és próbáltam higgadt maradni. Nem volt egyszerű, mert tudtam hogy meg kell győznöm az étterem vezetőt hogy alkalmas vagyok a munkára. Ami azért is nehéz mert még soha nem dolgoztam pincérként. Meghát őszintén szólva nem is ez volt álmaim munkája, de jobb mint a semmi. Beau pedig azt mondta hogy jó lenne ha én is találnék munkát. Amikor odaértem az étterem elé megálltam egy pillanatra, megigazítottam a ruhám, vettem egy mély levegőt, és bementem.
Mint az később kiderült az étterem vezetőt Anthony-nak hívják. Anthony magas, szőke hajú, harmincas éveiben járó határozott férfi. Közvetlen, és kedves ember. Amint beszélgetni kezdtünk minden félelmem elszállt, és végig magabiztos maradtam. Fel tett pár kérdést, és elkérte az önéletrajzomat.
- Nos, mikor tud kezdeni?
- Megkaptam a munkát? - csillant fel a szemem. Anthony bólintott.
- Hát, akár már holnap kezdhetek.
- Rendben. Nyolcra jöjjön. A kolléga majd mindent megmutat.
- Jól van, köszönöm.
Elsem hiszem hogy ilyen könnyen ment. Otthon boldogan újságoltam Beau-nak a jóhírt, de mintha nem is figyelt volna rám. Teljesen máshol járt.
- Valami baj van? - kérdeztem.
- Nem, nincs semmi baj. Gratulálok, ügyes vagy. - Hát kénytelen voltam ennyivel beérni, bár ez sem volt túl lelkes. De nem is az zavart igazán hogy nem örült a sikeremnek, hanem hogy egyáltalán semminek nem örült. Láttam rajta hogy baj van. Több mint egy hónapja élek vele, és már ismerem annyira hogy tudjam nincs minden rendben. De nem mondja el. Biztos meg van rá az oka.

*Beau*
Danielának feltűnt hogy valami nem okés. De nem mondhatom el neki. Ezen nem is agyaltam többet, majd csak lesz valami. Közben az infókat is megkaptam. 3 napom van hogy elvégezzem a melót. Jobb ha minnél habarabb túl vagyok rajta. A szekrény aljából elő vettem a piszolyomat, amit már jóideje nem használtam. Egy fekete kapucnis pulcsit vettem fel, hogy ne ismerjenek fel. Elmentem a megadott címre. Egy hatalmas ház volt, magas kerítéssel körbe véve. Nem volt könnyű bejutni, de végül sikerült. A kertben egy bokor mögött húzódtam meg amíg felmértem a terepet. Egy nagy medence terült el az udvaron. Mindenhol röhejes kertitörpék voltak, meg virágültetvények. Egy hintaágy állt a teraszon. Elosontam mellette, majd a nyitott kertajtón könnyen bejutottam a házba. Kicsit izgultam, mert nem mostanában csináltam utoljára ilyet. Először összeszedtem ami kell, aztán felmentem az emeletre a szobába. Egy idős férfi volt a tulaj. De nem sokáig. Berontottam a szobába, neki szegeztem a fegyvert. Nagyon megijedt az öreg. Az életéért könyörgött. Éreztem a félelmét. Rémülten állt velem szemben. Élveztem. Remegő kézzel a telefonért nyúlt, de ekkor meghúztam a ravaszt, ő pedig holtam a padlóra esett. Vére lassan folyt szét a padlón, vörös tócsát hagyva. Az adrenalin újra átjárta a testemet. Jó érzés volt.

((Bocsi hogy csak most hoztam és hogy ilyen rövid. Legalább 2 komi és kövi rész))

5.rész

Csak egy kis lakás volt, egy lépcsőház első emeletén. Annyira kicsi volt, hogy csak 2 szoba, egy konyha, és egy fürdőszoba volt benne, na meg szerencsére bútorok. Amint megérkeztünk Daniela bement az egyik szobába, és leült az ágy szélére.

- Hozzak valamit enni? - kérdeztem az ajtóban állva. 

Daniela megrázta a fejét. Most sem akart enni, és napok óta egyetlen hang sem hagyta el száját. Aggódtam érte. Ha akarja, ha nem, muszáj ennie. Elmentem egy közeli kisboltba. 

*Daniela*

Beau kilépett a szobából, nem sokkal később pedig hallottam hogy a bejárati ajtó nyílik, majd becsapódik. Elment. Nem tudtam hova. Megint egyedül maradtam. Csak ültem az ágyon. Nem tudtam elhinni hogy ez tényleg velem történik. Abban reménykedtem hogy csak egy rossz álom. Végtelen sok kérdést feltettem magamnak, melyekre nem tudtam a választ. Vajon ez már mindig így lesz? Mindig Beau fog rám vigyázni? Ha meg kellett volna ölnie, miért nem tette? Miért kockáztatta a saját életét is? Most már örökre vele kell maradnom? Talán hálásnak kéne lennem amiért megmentett, vagy gyűlölnöm amiért ezeket át kellett élnem miatta? 

Beau szerencsére hamar visszaért. Amikor újra benyitott a szobába egy nagy papír zacskó volt a kezében. 

- Találtam egy gyorséttermet a közelben, úgyhogy hoztam pár szendvicset meg sült krumplit. - mondta, majd az ágyra tette a zacskót. Leült mellém, majd szóra nyitotta a száját: 

- Sajnálom. 

Sajnálja? És mégis mit? Hogy megakart ölni? Vagy hogy az életem romokban hever? 

- Tudom, hogy nehéz, de majd idővel jobb lesz. - folytatta. 

- Félek. - mondtam halkan, majd felálltam és az ablakhoz sétáltam, melyen az esti zápor kopogott. 

Beau követett. 

- Mellettem nem kell félned. 

Magához ölelt, és hosszú percekig elsem engedett. Mellkasához simultam.  Karjaiban tényleg biztonságban éreztem magam. Éreztem az illatát, és hallottam szíve minden egyes dobbanását. Valahogy megnyugtatott.
Aztán visszaültünk az ágyra.
- Most már egyél valamit.
Bár semmi étvágyam nem volt, Beau kedvéért lenyeltem pár falatot.
Éjjel álmomban visszatértek a rémisztő képek az elmúlt pár napból, és egyből felriadtam. Felültem az ágyban, és felkapcsoltam a lámpát ami az éjjeli szekrényen volt. Pár percig csak bámultam magam elé, majd amikor már lenyugodtam átmentem Beau szobájába. Ahogy kinyitottam az ajtót, és a lábam alatt recsegtek a padló deszkái Beau felébredt a zajra.
- Há te? - kérdezte rekedt hangon.
- Én...csak, rosszat álmodtam..
Beau odébb húzodott, és megigazította a kispárnákat.
- Gyere! Aludj itt.
Bebújtam mellé az ágyba és nagy nehezen elaludtam.
Másnap reggel kávé illatra ébredtem. Amikor kinyotottam a szemem és oldalra pillantottam Beau-t nem találtam ott. Átsétáltam a konyhába. Beau kócos hajjal ült az asztalnál kezében egy csésze kávéval. Az asztal másik végén volt még egy csésze.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Nem túl jól.
- Ülj csak le! Neked is csináltam kávét.
- Köszi.
- Arra gondoltam hogy ma elmehetnénk körül nézni a városban, ha van kedved. - jelentette ki Beau miközben hátradőlt a székben.
- Okés, menjünk.

*a városban*
Úgy döntöttem megpróbálom elfelejteni a történteket, és próbálom jól érezni magamat. Őszintén szólva ez Beau társaságában nem volt nehéz. Egy teljesen új oldalát ismertem meg. Kedves volt, és vicces.
- Megkérdezhetem, miért sodortad veszélybe az életedet miattam?
Beau hirtelen megállt, és a szemembe nézett. Mintha gondolkodott volna a válaszon, de aztán teljesen higgadtan, és határozottan válaszolt.
- Azért... mert kedvellek. - mondta majd egy puszit nyomott az arcomra. Megfogta a kezemet, és összekulcsolta ujjainkat, aztán tovább sétáltunk.
Este az ágyon ülve egy párnát ölelgettem. Sokkal jobb kedvem volt mint előző nap. Jót tett a délutáni séta. Csak azokra a pillanatokra tudtam gondolni amikor Beau a szemembe nézett, amikor megpuszilt, amikor megfogta a kezem, amikor rám mosolygott. Végre találkoztam a kedves, és törődő Beau-val. Fura hogy minden gondolatom körülötte forgott. De valahányszor elképzeltem magam előtt az arcát mosolyra húzodott a szám. Aztán hirtelen előjött az az érzés... Pillangók lepték el a gyomromat. Lehetséges hogy beleszerettem? Nem... Ezt a gondolatot viszont gyorsan ki kellett űznöm a fejemből. Nem lehetek szerelmes Beau-ba.

((Lehet hogy rövid lett, ezesetben ne haragudjatok! Legalább 2 komi kell a kövi részig!))